meg Oshie is, meg mindenki.
nekem nem féreg Ovie.
nem akarok én neki semmi rosszat. jó játékos. és igazi PO menő, meg vébé menő. csapatember. igazi kapitány. nem féreg.
mondjuk pár hónapra lesérülhet, de igazából nem oszt, nem szoroz, hogy ott van e a pályán. csak annyiban, hogy kinyírja az embereinket. anno Gonchart, most Sidet. kell egy ilyen a csapatba, tudjuk jól.
Jó, de ha konstatáljuk, hogy Ovi féreg, ugyanez Boninora is igaz. Mondjuk utóbbinak az a mentsége, hogy nehéz ifjúkora volt, Anaheimben szocializálódott.
Függetlenül attól, hogy a fairség jegyében (nem dicséretképp) írtam be azt, amit te félreértettél,
Szíveskedett volna eggyel több gólt lőni a Caps a hétmillió turnoverünkből (ebben halálosan szarok voltunk), és akkor nem egy színészkedésből kapott kamu kiállításra kéne fogni a vereséget.
Fordított helyzetben ugyanígy leírnám.
Ha az eredmény minden meccsen a Caps mezőnyfölényét tükrözné, most 3:1 lenne nekik, és akkor azt írnám ide be, hogy ha minden meccsen csak harmad annyiszor lövünk kapura, mint ők, akkor nem is érdemlünk győzelmet.
Ők minden meccsen legalább kétszer annyit lőnek kapura, az eredmény valahogy mégis mindig nekünk kedvez.
Nehogy már ezen az egy dolgon múljon az egész párharc.
Szerintem kurvára mindegy most hogy ki és ki ellen. Ez a szar nem ebbe a sportágba való, és ezzel lehet egy párharcot befolyásolt. Egy meccsnek a végét biztosan.
Ilyenek basznak el eg ysportot hosszutavon, az ilyeneknek eltiltas + penzbuntetes kellene hogy legyen , meg akkor is ha egy 4 percest meg beneztek a birok
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Nahát megvan a győzelem,elaludtam de 3.period/15től már, felkeltem és ránéztem az eredményre, 3-2 ide,hát enyhén szólva meglepődtem!!!szóval ahogy elnéztem a kommenteket, hát mindenki féliistenként tiszteli ezt a caps-et,én sullivan hozzáállását fogadom el,miszerint minden meccsre ugy kell tekintenünk mintha pl 3-3 lenne(remélem hamis próféta vagyok,azaz Isten ments h igy legyen) és nyerni kell.eddig még csak a 3 golunkat néztem vissza,hát Holtby valoban itta minden gólnál a "hideg"vizet.és lélektani szempontból innen a következő meccstől már a kérdés az ,hogy ők el tudjak e hinni h van még keresni valójuk vagy lélekben már feladták.várom kiváncsian h melyik taktika lesz,az azonnali lerohanás mint az első két meccsen es nem vált be, vagy az óvatos verzió h nehogy lefordulásból szerezzük a góljainkat ami szintén nem vált be.És nem hagyhatom ki Crosbyt se,aki legközelebb még nem játszik,de a fiuk ma megmutatták h nélkule is mint csapat bizony hogy jók vagyunk.És MAF rol meg plane h nem lehet megfeledkezni,akivel legközelebb idegenben is ha tartani tudná formáját,pontot tehetünk a "mondat végére".
Ő meg leszar mindent, és jókedvű, vigyorog, viccelődik
Olyan mint Ricciardo az F1-ben.
Amúgy le a kalappal előtte, egy lyukas garast sem adtam volna érte, vagy azért hogy fog még valaha a ti mezetekben ilyen formában po meccsen védeni.
1.sor
Válasz isten hozzászólására (#54755)
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
azért Kunitz már Crosby előtt is 50 pont körüli játékos volt bőven, volt 60 pontos szezonja is nálunk.
tudom, hogy Crosby imádat van itt, meg minden, de azért a tények talaján lehetne maradni. igazából Crosby semmit sem tett Kunitzhoz pluszban. előtte is termelt 50-60 pont körül, meg Crosby mellett is. nem kell ezt túlragozni sztem. ha lett volna Crosby mellett egy mondjuk 80-90 pontos szezonja akkor azt mondanám oké, de nem erről van szó.
És megmondom őszintén, hogy nem azért, mert a mi játékosunk, de mindig is méltánytalannak tartottam ezt brutális gyűlöletet, ami Crosby ellen irányul a szurkolók nagy részétől. Cooke-nál pl. teljesen ült minden kritika, csak a mi köcsögünk volt, ennyi.
Crosby ellenben egy elképesztő sportember, egy igazi kapitány, aki önfeláldozóan játszik, mindenkit jobbá tesz maga körül, (lásd Sheary vagy korábban Kunitz és Dupuis is 50 pont feletti játékosok lettek mellette), ha kell fogcsikorgatva védekezik, ha kell lövésekbe vetődik bele.. Nyilván van egy-két necces dolog, de ez azért tűnik így ki, mert folyamatosan mikroszkóppal vizsgálják, hogy aztán igazolhassák ezt a Crybaby,etc faszságot. Mondhatjuk pl. hogy Niskanen sem kapott volna misconductot, ha mondjuk Guentzellel csinálja ugyanezt, de szerintem a sztárjátékosoknak kijár ennyi védelem.
Flueryről is leírtad, amit mostanában le akartam. Elképesztő attitűd és profi mentalitás. Többek között miatta is reménykedem a Stanleyben,egy hatalmas kompenzáció lenne a sorstól a sztorija, szinte már megfilmesítésért kiált :)
Anélkül, hogy megint egy Crosby vs Ovechkin vitát akarnék itt gerjeszteni - attól függetlenül, hogy a keretben milyen nevek vannak, sztem múlik olyanokon is a dolog, hogy milyen kapitányod van, ő mit csinál, ő milyen hatással van a többiekre.
Tegyük a szívünkre a kezünket - és félre minden előítéletet (Crybaby, Crosby-liga, stb., Methot elleni slash):
ha játékosok lennél, kit akarnál kapitányodnak? Kinek az irányítása alatt játszanál szívesebben?
Ovechkin szvsz egy kicsit túl... "vad", vadóc, nem tudom, mi a jó szó... wild card :P
Aztán anélkül, hogy tudnám, hogy a Caps-játékosok közül melyik milyen az öltözőben, vagy hogy azt állítanám, hogy náluk ilyenek nincsenek - nálunk pl vannak az ilyenek, mint Cullen, aki veterán, mindenki "apukája" az öltözőben (mint 08-10 körül Guerin), úgy becézik, hogy Dad. Ő nagyon jól példázza, miért hangsúlyozzák mindig a "Veteran Presence" fontosságát.
Vagy MAF, aki egyrészt pontosan tudja, hogy könnyen lehet, hogy a napjai meg vannak számlálva nálunk... Másrészt, oké most épp sokan dicsérik, de ezt leszámítva mindenki középszerű kapusnak tartja meg ez, meg az.
Ő meg leszar mindent, és jókedvű, vigyorog, viccelődik, és teljesen szívén viseli a csapat sorsát.
Szarhatna bele az egészbe sértődötten, mint tavaly, amikor nem érezte magáénak a kupát (megkapta, kinyomta kétszer a levegőbe, aztán 3 másodperc után továbbadta).
De ő profi, tudja, hogy most még a mi játékosunk, úgyhogy megrázta magát és olyan formában véd, hogy én pl most nem akarnék helyette mást a kapuba, megkockáztatom, hogy még Murrayt se.
Na mindegy, ezzel most nem Johnesznak akartam okoskodni, se nem elélvezni itt a saját csapatomon, csak leírtam a gondolataimat. :)
... And even then, they needed overtime, and an overtime powerplay to boot, to do it. All this after pissing away a 2 goal lead in the last 2 minutes with their season on the line.
That, good friends and readers, isn’t the sign of a good hockey club.
Ugyanez volt a Toronto elleni 3. meccsen, ahol ha jól emlékszem kétgólos előnynél kettős fórt kaptak. Egy igazi cup contender ilyen szituban elintézi a meccset, a Caps meg elbuzizta, és a meccset is elbukta. Az eddigi kilenc mérkőzésükön egyszer sem láttam tőlük 60 perces egyértelmű, ellenállhatatlan, könyörtelen fölényt - de még olyat se, amit a Rangers produkált éjjel a Sens ellen.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.